Oktatóink


Horkay András

Horkay András

Boriskolánk alapítója és vezetője, elismert borszakértő.

Dip WSET, CE, az Országos Borszakértő Bizottság (OBB) elnöke (2013-2018)

A Magyar Sommelier Szövetség Par Excellence Díj Év Oktatója 2019


Romsics Lászó

Romsics Lászó

Nemzetközi Borakadémikus (Dip WSET), A Csányi Pincészet vezérigazgatója, borszakíró, oktató, a VinCe Magazin szakmai lektora, szaktanácsadója.


Tóth Adrienn

Tóth Adrienn

Régen a Vinoport főszerkesztője és mozgatórugója volt, mára létrehozta saját bormarketing vállalkozását, a Wineglass Communikation-t. Nálunk Olaszországot tanít közép és felsőfokon.


Márkus György

Márkus György

Champagne és Burgundia legelismertebb szakértője. A Club Trésors de Champagne a 2005-ös évjárat keresztapjának választotta.


Vörös Attila

Vörös Attila

Advanced képesítés, bor-szakújságíró


Tóth Ignác

Tóth Ignác

Ignác 2015-ben csatlakozott csapatunkhoz. Már előtte is sokat dolgoztunk együtt a Bortársaság kapcsán. Diákjaink Alap és Középfokon találkozhatnak vele, leginkább klasszikus francia régiókra specializálódott. 


Gervai János

Gervai János

WSET bortanácsadó, a Gervai Pince vezetője. Egy évtizedes tapasztalatával, jelenleg Magyarország egyik Michelin-csillagos éttermének, az Onyx vezető sommeier-je. Alapfokon tanít bor-étel párosítást.


Orodán György

Orodán György

Dip WSET. 2013 óta tanárunk. 
Eredeti foglalkozását tekintve geográfus.
A Trattoria Pomo Doro étterem sommelierje.
 
 
 
 

Tamás Gábor

Tamás Gábor

Jogi szakokleveles közgazdász.

2015-ben a Corvinus egyetemem pálinkamesteri szakon szerzett posztgraduális diplomát.

Az egyetemmel párhuzamosan megszerezte  a nemzetközi Wine and Spirit Education Trust Dip WSET diplomáját és borakadémikusi fokozatát a ruszti Weinakademie Österreich intézetben.

Jelenleg a dunakiliti Szigetköz Lelke Pálinkaház vendégdisztillere és értékesítési tanácsadója 


Bernáth-Ulcz Adél

Bernáth-Ulcz Adél

Kertészmérnök, szőlész-borász szakmérnök, okleveles borbíráló


Kamocsay Ákos

Kamocsay Ákos

Kamocsay JR. borászat tulajdonosa, borásza. Alapfokon szőlészetet és borászatot tanít.


Gulyás Csaba

Gulyás Csaba

Párlatszakértő, Zwack márkanagykövete. 


Fütő Beáta

Fütő Beáta

Bea Pezsgő megszállott. Így nem meglepő, hogy a Kreinbacher Birtok pr-kommunikációs szakértőjeként végzi munkáját, nálunk pedig Közép és néha Felsőfokon oktatja a pezsgőkészítési technológiákat. 


A CEWI nemzetközi tanácsadó testületének tagjai



Elizabeth Gabay

Elizabeth Gabay

A Franciaországban élő Elizabeth, Dél-Kelet Franciaország, Észak-Olaszország és Magyarország boraira szakosodott írónő. Egy helyi borértékelő klub vezetője Franciaországban. Előadásokat, bemutatatókat és kóstolókat tart nagyobb csoportok és konferenciák számára egyaránt.

Rendszeresen publikál a Decanter Hungary részére (akik számára mesterkurzust is tartott a 2010-es VinCE-n) és külső munkatársa Oz Clarkes’s Pocket Wine Guide című kiadványának. Különös érdeklődéssel van a bor történelmi (szociális és gazdasági) vonatkozása iránt. Jelenleg fejezi be könyvét a Punch ivás történelméről. 1998 óta Master of Wine. Jelenleg MW disszertációs tanácsadóként dolgozik.


Luiz A. G. Alberto

Luiz A. G. Alberto

„Egy Brazil olasz vérrel és amerikai szívvel. Nagyon összetett, amilyennek egy nagyszerű bornak is lennie kell. Egy borszerető fickó vagyok. Az ital belélegzésének egyszerű vágyán túl, egyfajta kényszert és ösztönzést érzek aziránt, hogy megtanuljak mindent a borról, és ami hozzá köthető. Ezért is csatlakoztam a Master of Wine Intézethez egy pár évvel ezelőtt. Ugyan ez egy hatalmas kihívás, de tanulmányaim minden egyes napját élvezem.”